I. A távhőszolgáltatás kialakulásának története.

I. Történeti áttekintés

 

 

A mi éghajlati viszonyaink közt a fűtés igénye és története gyakorlatilag egyidős az emberiséggel. A hőjelenségek óriási szerepet játszanak az emberek, állatok és növények életében. A levegő átlag-hőmérsékletének 2-3 °C-os változása gyökeresen megváltoztat körülöttünk mindent. Testhőmérsékletüknek mindössze egyfokos emelkedése esetén már betegnek, érezzük magunkat. Érthető hát, hogy a hőjelenségek, már a legrégibb korokban is érdekelték az embereket. A hideg elleni védekezés, azaz a fűtés, a tűz megismerésével kezdődött. A természeti erők által gyújtott tüzet megszerezve, az ősember kezdetben valószínűleg csak fenntartani és táplálni tudta azt, létrehozni nem. Őseink minden éghető szerves anyagot eltüzeltek, ami a kezük ügyébe került, fadarabokat, trágyát, állati és növényi hulladékot (ezekkel az alföldi tanyákon még az 1950-es években is tüzeltek). Bizonyított tény, hogy a szenet már az őskorban is ismerték. A mesterséges tűzgyújtás felfedezése, bizonyos anyagok szikrát csiholó dörzsölésével korszakalkotó találmány volt. A több ezer évvel ezelőtt lakott barlangok falaira vastag koromréteg települt, ami alapján feltételezhető, hogy a nyílt-téri fűtés, közvetlenül és nagymértékben szennyezte környezetüket, a barlanglakók légzését nehezítette, a szemét bántotta.

 

A belső térben képződő sűrű füst ugyan akkor meleget adott és megvédte a rovaroktól az embereket. A régészeti leletekből származó mumifikálódott testek tüdeje gyakran el van feketedve. Az első emberi lakóhelyeken általában nem oldották meg a füst elvezetését, az emberek annak egészségkárosító hatásában éltek (Emberek milliói napjainkban is így élnek.). Az ősember még nem ismerte a kéményt. A kémény csupán a XIII. században kezdett elterjedni. Előbb a tetőt nyitották meg a tűzhely fölött, később pedig tölcsérszerűen kiszélesedő csövön vezették ki a füstöt. Sokkal valószínűbb azonban, hogy itt még nem kéményről van szó, csupán a falba vágott nyílásról. A szabályos kémény a XIII. században jelent meg. Nagyjából ezzel egy időben építették az első kandallókat. Ezt követően ezek egész Európában elterjedtek, mármint a palotákban és kastélyokban, a szegényebbek körében kemenceszerű főző-fűtő alkalmatosságok honosodtak meg. Akiknek pedig erre sem telt, azok továbbra is szabad tűz mellett főztek, így biztosítottak maguknak meleget. A mozgékony, harcias mongolok nem ismerték a tűzhelyet, úgy védekeztek a hideg ellen, hogy állati zsiradékkal kenték be magukat. A kaukázusi hegylakók feketére festették házaik falát, mert azt a korom amúgy is befeketítette volna. Szardíniában központi fűtést alkalmaztak, hasonló típusút, mint a rómaiaké, és fával, rőzsével, szőlővesszővel fűtöttek. A füst elvezetésének a megoldását először Arisztophanész görög vígjátékíró említi i. e. 400-ban. Egyik vígjátékának hőse a kéményen keresztül szökik meg a szobából. Az ókori római birodalomban (több mint 2000 évvel ezelőtt) már ismerték a padlófűtést, persze ez még nem hasonlított a maihoz. A fűtött helyiség 60-80 cm magas oszlopokon állt. A fűtést az épületen kívülről rabszolgák végezték, az égéstermék az oszlopok között haladt az épület másik oldalára, ahol a szabadba távozott, vagy egy a falban kiépített füstrendszeren át jutott ki a szabadba. Ezt a rendszert "hipokaustum" fűtésnek nevezték. Később a padló alatt csatornában vezették a füstöt, majd a padlóban alakítottak ki füstjáratokat. A füstjáratok zárásával, nyitásával már szabályozni lehetett a padló hőmérsékletét. Amikor még nem tudták szabályozni a padló felületi hőmérsékletét, akkor különleges lábbelikkel jártak rajta, mert különben megégették volna a talpukat. Az 1500-as években jelent meg a takaréktűzhely (sparherd), ami melegíteni tudta a helyiséget, lehetett rajta főzni, és volt még egy sütőtere is. Természetesen ebben az időben még nem ez volt a neve, ezt csak a XX. század elején kapta, amikortól már fémből készítették. A XX. század elején építettek a tűzhelybe úgynevezett tűzhelypatkót, amellyel meleg vizet lehetett készíteni, vagy központi fűtést üzemeltetni. A tűztérbe építették be a patkót, s az ott felmelegített vízzel lehetett például radiátort fűteni. Ekkor még nem volt központi fűtés. Később egyedi fűtéshez készítettek különféle kályhákat. A cserépkályhákkal nem lehetett nagyobb közösségi tereket befűteni, így például az 1700-as évek elején a színházakban, úgy oldották meg a fűtést, hogy az előadás előtt 2-3 órával katonákat ültettek a nézőtérre, és azok a saját testmelegükkel fűtötték be azt. Öntöttvasból már 1750-ben készítettek gőzkazánt. Az 1800-as évek elején jelent meg a melegvízfűtés, de mivel még nem voltak szivattyúk, így azok gravitációs rendszerben üzemeltek. Az első szivattyús fűtés 1925-ben jelent meg.

 

 

 

A fűtés során keletkező füstgáz kibocsátás két legfontosabb következménye: a savas esők (nevét a közömbösről savasra váltó pH értékének köszönheti) és a globális felmelegedést okozó üvegházhatás. Mindkettőt a légkörbe jutó szennyező gázok okozzák. Az összetevők közül a szén-dioxid a legjelentősebb üvegház-gáz, az antropén (az embereket érintő) üvegházhatás 50%-ért felelős. A szén-dioxid az utóbbi időkig állandó gáz volt, mivel a szén körforgásakor ugyanannyi szén-dioxid termelődött, mint amennyi elnyelődött. Az utóbbi száz évben a szén-dioxid mennyisége 25%-al nőtt. Ennek okozója főleg a fosszilis (a föld alatt, szerves anyagokból keletkezett) tüzelő anyagok elégetése. A hagyományos fosszilis energiahordozók közül: a lignit, a barnaszén és a fekete kőszén kén- és hamutartalma, fűtőértéke változó. A kőolajok is különböző kéntartalmúak. Elégetésük során kén-dioxid és kén-trioxid keletkezik, ez utóbbiból pedig kénes-sav jöhet létre. A kőolajból desztillációval előállított fűtőolaj, illetve nehézfűtőolaj kéntartalma a 2-3%-ot is elérheti.

 

A savas eső az épületeket, szobrokat kikezdi, porlasztja, tönkreteszi. A fémek rozsdásodását felgyorsítja; növényeinket mérgezi, fejlődésükben gátolja. A tüzelőanyagok közül a földgáz gyakorlatilag kénmentes és a leginkább környezetbarát tüzelőanyag a többi fosszilis tüzelőanyaghoz viszonyítva.

 

A települések városiasodásával, a több szintes épületek elterjedésével, a népsűrűség adott területen való növekedésével a lakásonkénti egyedi fűtések mellett - főleg kényelmi szempontok miatt- kialakultak a központi fűtésű és melegvíz-ellátású, az összkomfortos lakások [1 és 2. sz. ábrák]. Ezek fenntartása bizonyos fokú polgári jólétet igényelt, magasabb üzemeltetési költségük miatt. A kényelemi szolgáltatások mellett környezetkárosító hatásuk is kisebb volt, mint a lakásonkénti egyedi fűtéseknek. A XIX-XX. század nagyvárosaiban, a kisebb jövedelmű népesség körében legnagyobb mértékben a szén -vagy fatüzelésű- vaskályhák terjedtek el. Égéstermékeik a füst és a korom, a kox-szemcsék elborították az utcákat. Ez már a XVIII-XIX. században is nagy probléma volt, amit motorizáció csak tovább fokozott.

 

A fűtés történetének szomorú állomása 1952 december 5. Ezen a napon Londonban szmog katasztrófa vette kezdetét, amely 1953 tavaszáig 12 ezer ember életét követelte. A helyzet december 9-ig volt a legkritikusabb, amikor is 5 nap leforgása alatt 4000-n haltak meg. A legveszélyeztetettebbek a 45 és 65 év közöttiek és a csecsemők voltak. A londoni típusú szmog keletkezésének feltételei: szélcsendes időjárás, magas légnyomás, magas relatív páratartalom, -3 és+5 oC hőmérséklet, légszennyezés.- kéndioxid, széndioxid, szénmonoxid, kénsav, nitrogénoxidok, por, korom. (a különböző oxidok összefoglaló megnevezése: NOx ). A teljesség kedvéért meg kell említeni ,hogy ma már (a 40-es, 50-es évek kezdetétől ismeretes egy másik fajta, a losangelesi szmog fogalma is. Ez főleg nyáron keletkezik. A légkörbe kerülő nitrogénoxidokból, és szénhidrogénekből alsó légköri ózon képződik erős napsütés, stagnáló légáramlás, és magas légnyomás együttes előfordulása esetén. Károsítja a tüdőt, rákkeltő, légúti gyulladást okoz, izgatja a szemet és a nyálkahártyát, gyengíti a bakteriális és vírus fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet, különösen a nagy fizikai terhelésnek kitett személyeknél ,az intenzív mozgást végző gyermekeknél. Elkerülése érdekében nagyon fontos a gépjárművek, egyedi fűtőkészülékek, ipari létesítmények tüzelő berendezéseinek jó beállítása, az energia hatékonyság növelése, a nitrogén tartalmú tüzelőanyagok, a biomassza égetés csökkentése. [12]

 

Az előző - koránt sem teljes – történeti áttekintés [1] jól jellemzi az embereknek azt a természetes törekvését, hogy a fűtés áldásos hatását, a meleget életterükbe tartsák, a vele járó káros környezeti hatásoktól pedig, azoknak az életterüktől minél távolabbra való elhelyezésével igyekezzenek megszabadulni - anyagi lehetőségeiktől függően.

 

Ennek a több évszázados törekvésnek a mai egyik legelterjedtebb, legfejlettebb megvalósítása a távfűtés (3 sz. ábra).

 

(Az 1, 2, 3. sz. ábrákon a színek közül a sárga a tüzelőanyagot, a szürke a távozó füstgázokat, a piros a forró-vizet, a kék pedig a lehűlt- vizet jelképezi.)

 

Nagyon leegyszerűsítve a távfűtés megvalósítható: fűtőművekből közvetlen hőtermeléssel forróvíz-kazánokban előállított hővel, és/vagy villamosenergia termeléssel kapcsoltan fűtő- erőművekből, vagy gázturbinával bővített fűtőerőművekből -kombinált, rövidebben kombi ciklusú- erőművekből. A távfűtés azt jelenti, hogy a hőtermelő egységeket (fűtőműveket, erőműveket) a fűtött településektől távolabb, esetleg néhány kilométerre, az uralkodó széljárás figyelembe vételével építik fel magas (80-150 m-es) kéménnyel.

 

 

3. sz. ábra

Fontos szempont, hogy a települést a lehető legkisebb füstgázterhelés érje, a kibocsátott füstgáz a kibocsátás környezetében minél kisebb fajlagos területi szennyeződést okozzon. A fűtőművekből, illetve a fűtő erőművekből a hőt víz, vagy gőz hőhordozó közegek szállítják a hőfogyasztókig. A hő szállítását víz hőhordozó közeg esetén villamos motorokkal hajtott keringtető szivattyúk végzik. Gőz esetén pedig a szállítóvezeték áramlási ellenállását a gőz nyomása győzi le, a gőz nyomási-energiájának rovására, a gőznyomás csökkenése által. Ez utóbbi napjainkban nem jellemző.

Forróvizzel működő központi fűtés az újkori Európában először Nagy Péter cár nyári palotájában működött, különálló épületeket, csővezetékkel összekötő távfűtést pedig Svédországban alkalmaztak először 1716-ban. Az 1800-as évek második felében, Bostonban alakítottak ki távfűtést. Ezt New York, Európában pedig Hamburg és Párizs követte.

Magyarországon, Budapesten a távhőellátás kezdetének 1899 tekinthető. Az Országháztól mintegy 150 m-re lévő bérház udvarán (a mai Balassi Bálint utcában) helyezték el az ország első távfűtési kazánházát, mert Steindl mester (a parlament építésze) nem akart kéményt látni épületén. A 6 bar nyomású gőz, járható, földalatti csatornákban elhelyezett hőszigetelt csővezetékekben jutott az új Országház közepén lévő két pincei hőközpontba. Az 1930-as évek elején tanulmány készült a főváros távfűtésének műszaki-gazdasági megvalósíthatóságáról, de ezt csak egyes házak, illetve intézmények távfűtéssel való ellátása követte, további megvalósítását a háború megakadályozta. Budapest néhány pontján az 1950-es évek elején már voltak távfűtött lakások. Csepelen 210, Kőbányán 354 lakás távfűtését biztosította a Csepeli Vasmű, illetve a Kőbányai Sörgyár. Ugyancsak távfűtésnek tekinthető, hogy a Margitsziget hőforrásaiból a hét néhány napján melegvízzel láttak el néhány száz lakást a XIII. kerületben.

Az 1910-es években Budapesten a felgyorsult iparosítás miatt megnövekedtek az eredetileg csak világításra használt villamosenergia igények. Ezek kielégítésére a fővárosban erőművek létesültek. Ezek közé tatozott az 1906-ban üzembe helyezett Révész Erőmű, az 1912-ben létesült Újpesti és az 1914-ben alapított Kelenföldi Erőmű.

Ez utóbbi létesítése szempontjából az is meghatározó volt, hogy a Székesfőváros törvényhatósági bizottsága már 1910-ben elhatározta: saját erőművet létesít, konkurenciát teremt, a magán erőműveknek, letöri azok egyre növekvő tarifáit [11]. Ennek máig szóló üzenete van! Figyelemre méltó, példamutató, különösen napjainkban, amikor éppen ennek ellenkezőjén fáradoznak egyes politikai erők, azzal a hamis érveléssel, hogy az állam rossz tulajdonos, elhallgatva azt a tényt, hogy valójában az állam-apparátust, az Önkormányzatokat működtető vezetők közül többen korrupt, felelőtlen és rossz vezetők!

Az erőműveket ebben az időpontban általában 30 éves élet-tartamra tervezték, utána rendszerint ócskavas telepeken ért véget pályafutásuk. Az említett erőművek nem ezt az utat járták be, számos fejlesztés, átalakítás után ma is működnek.

A nagyobb mértékű távhőszolgáltatás (nem azonos a távfűtéssel!) a Kelenföldi Erőműből 1952-ben, az akkori „Április 4” Gépgyárat ellátó forróvíz távhőszolgáltatással kezdődött. A korábban kondenzációs erőmű fűtőerőművé történő átalakítása 1970-ben fejeződött be. A már említett három erőmű mellett 1962-1965-ig újabb három kimondottan hőszolgáltató erőmű épült Kispesten (1962), Angyalföldön (1964) és Kőbányán (1965). Az említett erőműveket barnaszén-tüzelésre tervezték és a Kőbányai Erőmű kivételével (itt a megvalósítás pakura tüzeléssel történt) ezzel is üzemeltek, erőművenként különböző időpontokig, egészen 1980-ig. Kezdetben a távhőszolgáltatás legnagyobb részét az ipari üzemek vették igénybe. A lakótelepek csak később, -a háború után kialakult lakáshiány enyhítésére, a régi nyomortanyák felszámolása érdekében indított nagyarányú állami lakásépítési programokkal együtt- kapcsolódtak be a távfűtésbe. Ennek a folyamatnak első jelentős lépése az 1955-58-közt felépített lágymányosi lakótelep távfűtése volt a Kelenföldi Erőműből. Ezeket a kis földrajzi területen megvalósított nagy népsűrűségű lakótelepeket, nem ritkán 6-10 emeletes épületeket, egyedi fa, vagy széntüzeléssel nem is lehetett volna, ma sem lehetne fűteni a londonihoz hasonló környezeti katasztrófa veszélye nélkül. Fizikailag is megvalósíthatatlan, mert egyebek mellett nincsenek tüzelőanyag tároló helyiségeik. Az erőműveknek juttatott rendkívül rossz minőségű olcsó szeneket az erőművek kazánjaiban lényegesen jobb hatásfokkal, környezetet jobban kímélő módon lehetett eltüzelni. úgy, hogy közben villamosenergiát is szolgáltattak, mint az abban az időben jellemző egyedi fa és széntüzelésű cserép és vaskályhák jobb minőségű drágább tüzelőanyagait. Ezzel a szóban forgó erőművek egyértelműen, az egész nemzetgazdaságnak hasznos energetikai, környezetvédelmi célokat szolgáltak. Ebben az időszakban ár szempontból is határozottan előnyösebb volt a távhőszolgáltatás az egyedi fűtéseknél. De nem csak a jobb kazánhatásfok, hanem az által is, hogy az akkori kormányzat belátta: az új lakótelepek lakói nem rendelkeznek annyi jövedelemmel amennyiből a távfűtési díjak valóságos értéke megfizethető. Ezért az akkori szolgáltatók nonprofit érdekeltségű államilag támogatott cégek voltak és a távhő árak 50%-al olcsóbbak voltak az egyéb fűtési költségeknél. Erre az időszakra, ezen belül az 1950-1960 köztire utal a bevezetőben említett Heltai idézet.

Az egyes erőművekben, különböző időpontokban végrehajtott tüzelőberendezés rekonstrukciók után, az 1960-as évek végétől először pakura és az alapdíjasnál olcsóbb puffer (nem alapdíjas, a gázrendszer többlet teljesítmény ingadozásának kiegyenlítését végző) földgáztüzelést vezettek be. A felsorolt erőművek egy központi igazgatóság alá történt összevonása után alakult meg 1975-ben a Budapesti Hőerőmű Vállalat (BHV), ami 1991. december 31-én Budapesti Erőmű Részvénytársaság (BE Rt) néven részvénytársasággá alakult a BHV jogutódjaként. Alapítója az Állami Vagyonügynökség volt. A BE Rt. megalapításától kezdve többségi tulajdonú állami társaságként működött, egészen az 1997 első negyedévben történt „privatizálásig”, amikor a részvények 73, 76 %-át az IVO-TOMEN konzorcium vásárolta meg. Ezzel az erőmű magyar állami tulajdonból nagyobb részben Finn állami tulajdonú cég tulajdonába került (a TOMEN cég Japán pénzügyi befektetőként vett részt az ügyletben). Ezt követően 2001-ben a francia állami tulajdonú Electricié de France International S. A. (EDFI) megvásárolta az IVO-TOMEN tulajdonában lévő részvényeket, ezzel a BE Rt. többségi tulajdonosává vált és jelenleg is az. Ami a tulajdon viszonyok változását illeti, fogyasztói szempontból nem az előzőekben felvázolt út volt a legkedvezőbb. Egyrészt azért, mert igazából nem is történt privatizáció, másrészt pedig azért, mert a magán tulajdonnak lehetnének nemzeti energetikai, ezért fogyasztói szempontból is más, kedvezőbb megoldásai is. Ilyen lehetne: a helyi önkormányzati és még-inkább a fogyasztói közösségek által képviselt, a profitból a szolgáltatási árak minimalizálását szolgáló és az érdekelt fogyasztók által szigorúan ellenőrzött tulajdon.

A Budapesti Erőmű Vállalat, illetve Rt sorra újította meg egyes hőforrásait. Elsőként a Kelenföld I. projekt keretében 1995-ben üzembe helyeztek egy 136 MWe teljesítményű gázturbinát, illetve egy 196 MWt teljesítményű, hőhasznosító kazánt. Ezt követte a „privatizáció” után az Újpesti Erőműben, 1999-2002-ben az észak-pesti térség távfűtési igényére alapozva egy gázturbinás kapcsolt hő- és villamos energiatermelő egység létesítése. A villamos energia termelése mellett az erőmű kapcsoltan forró vizet és gőzt is szolgáltat. A Kispesti Erőműben 2002-2004 közt valósították meg a ma legkorszerűbbnek tartott technológiájú 70-76 MW-os gázturbinából, hőhasznosító kazánból, 30-34 MW-os gőzturbinából álló új erőművet és egy régi nagynyomású gőzkazán teljes felújítását. Végül 2004-2006 közt a Kelenföld II projekt keretében új gőzturbinát, gőzkazánt, forróvíz kazánt építettek be a régi elavult berendezések helyett. Lecserélték a segédüzemi rendszereket is. A gázturbina vezénylő, a hővezénylő és a régi villamos vezénylő helyett egy új, korszerű vezénylő terem létesült. Megépült egy új vízelőkészítő üzem is, amelyben közel 50 %-al olcsóbban termelhető pótvíz az erőmű működéséhez, mint korábban.

Az előzőekben jelzett fejlesztéseket sajnálatos visszafejlesztések is követték. Az új tulajdonosok a piacépítés helyett, a leépítés útját választották. Megszüntették az Angyalföldi Erőművet, területét ingatlanként értékesítették. Eredeti formájában a Kőbányai Erőművet is megszüntették, bár területén egy szintén Francia tulajdonú új, kis gázmotoros erőmű még termel ipari gőzt a Richter Gedeon Gyógyszergyár részére. Jelentős mértékben csökkentették a Kelenföldi Erőmű területét, ezzel örökre megszüntették annak lehetőségét, hogy szükség esetén visszaállítható legyen a széntüzelés. A megszüntetett területeket itt is ingatlanként értékesítették. Ezek az intézkedések egyértelmű rövid-távú profit célokat szolgáltak, figyelmen kívül hagyva a legelemibb hosszú-távú szakmai szempontokat és a hőfogyasztói érdekeket is. Az eladott ingatlanok bevételéből valószínű, hogy az új beruházások banki hiteleit csökkentették. Ez azért is érdekes, mert új létesítmények (erőművek) beruházási költségeinek megtérülését és a bővített újratermelés fedezetét korábban a termékek árában az interkaláris tényező által képzett árelem 10-15 éves időtartam alatti alkalmazásával biztosították. Az interkaláris tényező értéke általában az eredeti beruházás értékének hozzávetőlegesen 1,4 szerese. Kérdéses, hogy a banki beruházási hitelek ingatlanárakból való csökkentése együtt járt-e az árakban szereplő interkaláris tényezővel képzett árelem egyidejű csökkentésével is…? Az említett fejlesztésekből származó 20%-ra tehető nyereségből 2-5 %-t a fogyasztói árak csökkentésére fordítottak, ami csupán gesztus értékű, különösen akkor, ha tudjuk: Dániában a távfűtési létesítmények tulajdonosai az azt igénybevevő lakóközösségek és annak minden hasznát árcsökkentés formájában visszatérítik a tulajdonos lakóközösségnek. A magántulajdon hazai elvakult hirdetői dicshimnuszaikból kifelejtik a gyárbezárásokat, a létszám leépítéseket és azt, hogy gyakran a fenntartható fejlődést csak szavakban hirdetik, de nem gyakorolják.

A budapesti távfűtés további számottevő létesítménye a Csepeli Áramtermelő Kft, jogelődje a Csepeli Erőmű Rt, amit a Powergen 1995-ben megvásárolt. A Powergen 1997-től 2000 novemberéig projekt-finanszírozással, korszerű, kombinált ciklusú gázturbinás technológiát alkalmazva felépítette az új, 389 MWe teljesítményű Csepel II. Erőművet. Ezután újabb tulajdonos váltások következtek, a jelenlegi tulajdonos 2002. szeptember 10-től a svájci Aare-Tessin Ltd. for Electricity (ATEL) energia-ipari társaság. A Kft. ipari vizet is szolgáltat, értékesít hőt, és üzemelteti a hőelosztó hálózatot, mintegy 20000 lakást képes hővel ellátni.

A budapesti távfűtés nem elhanyagolható létesítménye a zöldek által hevesen bírált, de energetikai szempontból vitathatatlanul előnyös, az 1982 óta működő önkormányzati tulajdonú Fővárosi Hulladékhasznosító Mű is, továbbá a FŐTÁV ZRt tulajdonában lévő néhány kisebb fűtőmű.

Az 1960-ban, eredetileg a budapesti távhő elosztására alapított Fővárosi Távfűtő Műveket a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat 1994-ben Budapesti Távhőszolgáltató Részvénytársasággá alakította át. A Főváros 17 kerületében mintegy 240 ezer lakást, 6 ezer egyéb ipari fogyasztót látnak el távfűtéssel, meleg vízzel, hőenergiával. A szolgáltatott hőmennyiség 2/3-át vásárolják, 1/3-át pedig saját fűtőműveinkben termelik. Már korábban megtörtént a Füredi-utcai Fűtőmű fejlesztése korszerű gázmotoros egységgel, és befejeződött az észak-budai régió hőellátásának korszerűsítése. Erről négy megállapodásból álló szerződés-csomagot írt alá a Magyar Villamos Művek (MVM ZRt.) a FŐTÁV Rt.-vel. Az MVM ezzel szerződéses kötelezettséget vállalt arra, hogy mintegy 10, 5 milliárd forint beruházást valósít meg a FŐTÁV Rt. Észak-budai Fűtőműve területén, az észak-budai és óbudai hőkörzetek együttes hőigénye 70 százalékának a kielégítésére. A beruházás révén lényegesen csökkenthető a távhő előállítási költsége, és jelentősen mérséklődik a károsanyag-kibocsátás mértéke is. A szerződések szerint az MVM összesen háromszor 30 megawatt hő- és 50 MW villamosenergia-termelő kapacitást valósít meg úgy, hogy az egyik új kazánt póttüzeléssel 60 megawattra építik ki. Így összesen 120 megawatt hőtermelő kapacitás áll rendelkezésre a szerződésben vállalt hőigények kielégítésére. További kedvező környezeti hatásként lehetővé válik a jelenlegi III. kerületi Zápor utcai Fűtőmű kiváltása, ez önmagában is csökkenti a városrész füstgáz és zajterhelését. Kár hogy nem állnak rendelkezésre a nyilvánosság számára számadatok az új önköltségi árakról. A felsorolt főberendezések teljesítménye arra enged következtetni, hogy ez a létesítmény gazdaságosan tud majd alkalmazkodni ellátási körzete reális hőigényeihez nyári alacsony terhelésű időszakban is. Ez sajnos nem valószínűsíthető korábban említett, a lényegesen nagyobb léptékű, a Budapesti Erőmű ZRt-nél megvalósított fejlesztéseknél.

A távhőszolgáltatás mai magas áraiban jelentős szerepe van annak, hogy a fogyasztók száma lecsökkent. A távhőt szállító csővezetékek hossza nem csökkenthető ezzel arányosan, így nagyjából ugyanannak a csőhálózatnak a fenntartási, üzemeltetési költségeit kevesebb fogyasztónak kell megfizetni ezért az egy fogyasztóra jutó alapdíj folyamatosan növekszik. Ez az igazság. A távhőszolgáltatás elemi, lét-érdeke lenne a fogyasztók számának növelése, de ez a mai hő árakon csak vágyálom, a meglévő fogyasztók is csupán némi erőszak árán tarthatók a rendszerben. A FŐTÁV honlapján időnként szembe találjuk magunkat a változó és az állandó költségek innen-oda, onnan-ide csoportosításával, a kereszt-finanszírozás mindenféle spekulatív indokainak magyarázatával, a valós helyzet szőnyeg alá seprésével. Ilyen volt korábban az alapdíjnövelést magyarázó „eszmefuttatás”, annak az egyszerű ténynek az elismerése helyett, hogy a fogyasztók számának csökkenése esetén a meglévő rendszerek fenntartási költségeit kevesebben viselik, így az egy fogyasztóra jutó alapdíj magasabb a korábbinál.

Az előző áttekintésből világosan látszik, hogy a kezdeti egyedi szén, kisebb mértékben fatüzelést háttérbe szorító egyedi gáztüzelés elterjedése jelentősen megváltoztatta a távhőszolgáltatás versenyképességét. Ez miatt azonban helytelen lenne olyan javaslatot tenni, mint, amit korábban, a GKI egyik igazgatója tett és az Állam gyorsan meg is valósította, nevezetesen azt, hogy növelni kell a lakossági gázárakat. A lakosság jelentős része ugyan-is azt sem tudja megfizetni! Egyedüli elfogadható megoldás: a távhő árának jelentős csökkentése, a rendszer „tartalékainak” kihasználásával, a műszaki és a kereskedelmi gazdaságosság, a tulajdon viszonyok gyökeres megváltoztatásával, reális alapokra helyezésével.

Az új lakóparkokban lakásonként, vagy épületenként felszerelt egyedi gázkazánok, ugyanolyan jó, vagy jobb hatásfokkal üzemelnek, mint a szintén gáztüzelésű erőművi kazánok. Ez különösen igaz akkor, ha az egyedi fűtéseknél nem ritka, de nagyon drága kondenzációs kazánokra gondolunk. Ezek hatásfoka eléri a fűtőértékre vonatkoztatva a 105-107 %-t is.

Az egyedi gázkészülékeket üzemeltető hőfogyasztókat a legkevésbé sem érdekli, a távfűtésnél legalább 40 %-al kisebb fűtési és nagyság renddel alacsonyabb állandó költségek miatt, hogy az általuk fogyasztott földgáz erőműben történő eltüzelése esetén abból nem csak hőt, hanem villamosenergiát is lehetne fejleszteni. Az sem érdekli a gázfűtésű lakások lakóit, hogy a leghatásosabb környezetvédelem az el nem tüzelt tüzelőanyag, hogy a lakókörnyezet fajlagos füstgáz terhelése jelentősen csökkenthető lenne távfűtés esetén, hogy adott légköri viszonyok közt gázfűtés esetén a lakóparkokban is keletkezhet az egészségükre, a környezetükre káros szmog. Vélt, pillanatnyi egyéni érdekeik miatt eszükbe sem jut, hogy távfűtéssel Ők is egy nemzeti energiaköltség-minimum elérését, a közjót szolgálhatnák. Ezért a távhő árának jelentős csökkentésével lehet elérni az egyedi gázfűtések háttérbe szorítását ott, ahol egyébként távhőszolgáltatás lenne célszerűbb.

A helyzet 2008. január1-től drámaian változott. Jelentősen emelkedtek a gáz és a távhő árak, a fogyasztók jövedelmei pedig csökkentek! Ennek következményeként 240000 távfűtéses fogyasztó mellett, a gázfogyasztók sok-százezres köre is a nyomor szintjére süllyedhet. Azt ma még nem érzékelik az egyedi gázfűtést üzemeltetők, hogy ma már a kisfogyasztói gáz árak esetenként meghaladják a távhő árakat. Az alkalmazott támogatási rendszer szűk-keblű, alacsonyszintű a lakossági jövedelmekhez viszonyítva. Az új gázárak méltatlanok és igazságtalanok azokkal szemben, akik a könnyebb megélhetés, az alacsonyabb üzemeltetési költségek reményében fektették be pénzüket, és gázfűtést vezettek be lakásaikba. Ritkán kerül szóba, pedig fontos szempont, hogy a földgáztüzelés a robbanásveszély miatt veszélyes üzem. A földgáztüzelés erőművekben jobban kézben tartható, mint a sok kis egyedi gázkazán és a sok egyedi kis magasságú kémény esetében. További előnye a távfűtésnek az egyedi gázfűtéssel szemben, hogy az erőművek gáz kimaradás esetére rendelkeznek alternatív tüzelőanyaggal (tüzelő olajjal) és a porral gyakran szennyezett földgázból ezt a szennyező anyagot szűréssel eltávolítják még a gáz eltüzelése előtt. A földgáz erőműben történő eltüzelése ezeknek a potenciális veszélyforrásoknak a fogyasztók életteréből való kivonását, élet és vagyonbiztonságuk növelését is jelenti. Az egyedi gázkészülékek által okozott szénmonoxid mérgezésekről, robbanásos balesetekről meglehetősen gyakran kell a sajtónak beszámolni. Ez persze elkerülhető lenne, de a hozzá nem értés, az emberi felelőtlenség, a karbantartási munkák elhanyagolása gyakran pénzhiány miatt is igen gyakori jelenség. Az egyik legelterjedtebb és legrosszabb egyedi gázkészülék a szobai kéménybe kötött, valamint ablakok alá szerelt gázkonvektor. Az utóbbi füstgázai az ablaknyílásokon, illetve szellőztetéskor visszaáramolhatnak a lakóhelyiségekbe, de még a központi fűtések gázkazánjainál is gyakori jelenség, hogy egy- egy épületből távozó füstgáz a mellette lévő ház lakásait is eléri, illetve közvetlen helyben szennyezi a lakókörnyezetet. Ezt a következő 1. sz. kép jól szemlélteti.

 

1. sz. kép

Még mielőtt bárki feltételezné: egyedi esetről van szó, érdemes ellátogatni őszi-téli a szmog kialakulásának kedvező időjárás alkalmával a Budapest, XVI. kerületi Gesztenye u környéki „lakóparkba”, ahol sűrűn egymás mellett csupa 1-2 emeletes egyedi gázfűtésű épület épült. Itt, ilyenkor határozottan érezhető a torok-kaparó, a szemet is irritáló csípős szmog. Jó lenne, ha a környezetvédelmi hatóságok ezeken a helyeken is végeznének ilyenkor méréseket. A tapasztalatok és eredmények ismeretében biztos megfontoltabbak lennének a beépítés sűrűségét, az alkalmazott energia ellátást és egyéb paramétereit illetően az építési engedélyek kiadásakor.

A távfűtés ma, a valóságban nem is létező, igazi nemzeti energiapolitikának nem-hogy kiemelt, sarkalatos része, inkább megtűrt mostoha gyermeke, pazarló, nyűg az állam, illetve az önkormányzatok nyakán, amivel érdemben nem tudnak mit kezdeni (ez utóbbiak azonban a távfűtés hasznát szívesen nyúlják le). Legszívesebben szabadulnának tőle, egy részétől meg is szabadultak a Budapesti Erőmű Rt és a Csepeli Erőmű „privatizációjával”, részben külföldi állami tulajdonba adásával. Ezzel, és a továbbiakban még feltárt hibákkal a profit érdekeltség miatt is növelték fogyasztóik energia költségeit.

Ezek terheit azonban alapvetően nem az állam, nem az önkormányzatok, hanem a nyugati piaci viszonyoknak kiszolgáltatott nem nyugati bérekből élő és nagyrészt fizetőképtelen Fogyasztók viselik, akik nélkül ma már, nem is létezhetne számot tevő távhőszolgáltatás. A Fogyasztók jelentős részének teherviselő képessége véges és mára már véget is ért. A Fogyasztók nagy része most azon tépelődhet, hogy egyen, vagy fázzon, hogy gyógyszert vásároljon, vagy fázzon, vagy, hogy miképp tudna megszabadulni a távhőszolgáltatástól! Ezen a helyzeten semmit sem segít a lakossági gázárak és az ezzel lépést tartó távhő árak növelése, mert az egyedi gázfűzést használó fogyasztókat is lehetetlen anyagi helyzetbe hozzák!

A mai helyzetet jól jellemzi a következő, az újpesti Tél utcában készült fénykép (2. sz. kép).

Ezen az utca egyik oldalán távfűtött panelházak (piros homlokzatú házak), a másik oldalán, a távhőszolgáltatás tőszomszédságában új építésű, központi gázfűtéses házak láthatók. Ilyen példa szép számmal található Angyalföldön is.

 

 

2. sz. kép

A következő 3. sz. képen a nálunk jobb sorsú Koppenhága belvárosa látható, ahol éppen új távfűtési vezetéket építenek.

 

 

3. sz. kép

 

Dániában a távhőfogyasztókat nem büntetik elviselhetetlenül magas hőárakkal (ott a jövedelmek 3%-t teszik ki a távhőárak, nálunk elérik a 30% - t!). A Fogyasztókat kedvezményezik, ha áttérnek  gázfűtésről távhőre, a távfűtés haszna ott nemnem külföldi profit, hanem lakosságiérdekeket szolgál. Dániában létezik a nemzeti energiaköltség minimumra való törekvés a tervezéstől a kivitelezésen keresztül az üzemeltetésig bezárólag. Ennek betartását szigorúan ellenőrzik minden szinten és a távfűtés a Dán energiapolitika meghatározó eleme! A távfűtő hálózat a települési kommunális vezetékhálózatok (víz, csatorna, villamosenergia, gáz) egyenrangú szerves része, aminek építését és fenntartását szakmailag és anyagilag is támogatják. Fontosnak tartják az aktív felvilágosító munkát, a hatékony szakértői és anyagi támogatást.

Ilyen megoldásra a budapesti belső kerületeknek is nagy szüksége lenne, ahogy a budai várban is jó szolgálatot tett a gépjármű forgalom korlátozása és a távfűtés bevezetése. Ezzel szemben a VII. a VIII. és a IX. kerületi város-rekonstrukciónál az egyedi gázfűtés a jellemző, pedig ezek a kerületek könnyen elérhetők távhőszolgáltatással a Kőbányai Erőmű területéről (a IX. kerület a Kelenföldi Erőműből is.). A Róbert Károly körút alatt és a Népligetben az egykori gőz-távvezetékek részére járható alagút épült a Kőbányai Erőmű ipari gőzfogyasztói egy részének ellátása érdekében. Ezek most kihasználatlanok, ezekbe lehetne elhelyezni a forróvíz táv-vezetékeket. A megszüntetett Angyalföldi Erőműből - területének a szomszédos üzletközpont rovására való kismértékű növelésével- biztosítani lehetne a Lipótváros, az V. és a VI. kerület távhővel való ellátását, a belvárosi légszennyezési viszonyok jelentős javítását. Ebbe szintén bekapcsolható lenne a Kelenföldi Erőmű is.  Angyalföldön a lakótelepeken és egyéb kisebb épületek, intézmények esetében az egyedi gázfűtés legalább olyan mértékű, mint a távfűtés. Ezek távfűtésre való átállítása is jelentős piacnövelési lehetősége lett volna az erőműnek. Az ez év januári levegő-szennyezettségi jelentések már-már drámai felhívásokat tettek közzé a Budapesten kialakult szmog miatt. Igaz ebben szerepet játszott az egyedi fűtések mellett a nem megfelelően működő gépjárművek forgalmának tolerálása és az utak takarításának hiánya, porral való szennyezettsége is. Az események azt bizonyítják, hogy a kettő együtt és a légköri viszonyok képesek komoly veszélyhelyzetet előidézni, elsősorban a belső kerületekben.

 

 

Latest posts
Topic Last post
Gazdaság - Távfűtés / A távhőszolgáltatásról - közérthetően
Sat 16.05.2009 [01:10]

I. Történet II.Műszaki, gazdasági háttér III: A drága távhő okai. Kié a profit? IV. Külföldi kitekintés V. Kié legyen a profit? 
www.molnar.info=>GAZDASÁG=>A távhő szolgáltatásról közérthetően=>I. Történet